#költségvetés 2012

Beindult Orbánék szavazógépezete - percről percre a parlamentből
 

Beindult Orbánék szavazógépezete - percről percre a parlamentből

A parlament kétharmados kormánypárti többsége az államháztartási törvény megsértésével elfogadta az újraírt jövő évi költségvetést. Megszavazták a sok vitát kavart köznevelési törvényt is - Pokorni nemjével -, illetve az önkormányzati intézmények államosítását. Megszüntették a rokkantsági nyugdíjat, amely helyett ezentúl vagy rehabilitációs vagy rokkantsági ellátás vehető igénybe.

hvg.hu hvg.hu

Újabb kiigazításokra is szükség lehet Járaiék szerint
 

Újabb kiigazításokra is szükség lehet Járaiék szerint

A Költségvetési Tanács (KT) egyhangúlag egyetértett a 2012. évi költségvetési törvényjavaslat módosításának szükségességével és a javasolt 320 milliárd forint összegű kiigazítással - közölte Járai Zsigmond elnök hétfőn azt követően, hogy a testület rendkívüli ülésen megtárgyalta a kormány módosító javaslatait. A beszámolóból kiderül, hogy a KT már több olyan részletet is ismer a költségvetés átírásáról - például a kamatkockázati tartalék növelését illetően -, amelyről eddig nem semmilyen nyilvános információ sem látott napvilágot.

MTI MTI

MSZP: meg fog bukni a 2012-es költségvetés
 

MSZP: meg fog bukni a 2012-es költségvetés

Veres János volt pénzügyminiszter szerint a Matolcsy György által csütörtökön bejelentett költségvetési kiigazítás mellett is a 2012-es büdzsé az elfogadása pillanatában meg fog bukni - mondta az MSZP-s képviselő csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

MTI MTI

Orbán kiigazítása újabb egészségügyi adóemelést hozhat
 

Orbán kiigazítása újabb egészségügyi adóemelést hozhat

Vannak még vitás kérdések, de nagyjából összeállt a költségvetést kiigazító csomag a soproni kihelyezett kormányülésen - tudta meg a hvg.hu helyszíni tudósítója. A kabinet a tartalékok további zárolásával és az egészségügyi ellátással kapcsolatos adóemelésekkel hozná egyensúlyba a büdzsét.

hvg.hu hvg.hu

MSZP: kell még legalább 200 milliárd
 

MSZP: kell még legalább 200 milliárd

Az MSZP szerint recesszió, mintegy fél százalékos gazdasági visszaesés várható jövőre, ezért a 1,5 százalékos növekedéssel kalkuláló költségvetés főszámait nem szabad változatlanul hagyni. A szocialisták hétfői frakcióülésükre meghívták Fellegi Tamást, hogy adjon tájékoztatást a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) folytatott tárgyalásokon képviselt kormányzati álláspontról.

MTI MTI




A Munka törvénykönyvéről is szavaz ma a Ház
 

A Munka törvénykönyvéről is szavaz ma a Ház

Az Országgyűlés mai ülésén megközelítőleg nyolc órán át tart szavazásokat: ezek során elfogadhatják az új munka törvénykönyvét, megválaszthatják a jövő évtől átalakuló bírósági szervezet vezetőit, illetve dönthetnek a költségvetés fejezetein belüli átcsoportosításokról is. A Ház keddi ülésnapja ezt követően öt előterjesztés összesen több mint 21 órában meghatározott vitájával folytatódhat.

MTI MTI


Deutsch még mindig elégedett a költségvetéssel
 

Deutsch még mindig elégedett a költségvetéssel

A 2012-es költségvetés azt a célt szolgálja, hogy a magyar gazdaság örökölt nehézségeivel szemben és a világgazdaság egyre komolyabb problémáival szemben megvédje az országot, megvédje a magyar családokat és a magyar polgárokat - mondta Deutsch Tamás, a Fidesz-KDNP EP-képviselője Dorogon tartott sajtótájékoztatóján, annak ellenére, hogy Orbán Viktor már elismerte, át kell írni a jövő évi költségvetést.

MTI MTI

Orbán: át kell írni a költségvetést
 

Orbán: át kell írni a költségvetést

Át kell írni a jövő évi költségvetést, ezért szombaton Orbán Viktor egyeztet Matolcsy Györggyel és a gazdasági ügyekért felelős többi kormánytaggal - ezt maga a miniszterelnök jelentette be Brüsszelben. Orbán szerint túl kell élni a 2012-es évet, de a 2013-as év már jó lehet.

hvg.hu hvg.hu


MSZP: új költségvetés kell
 

MSZP: új költségvetés kell

Az MSZP új 2012-es költségvetési koncepciót vár a fővárostól, és új, „reálisabb” költségvetés elkészítésére szólítja fel a kormányt.

MTI MTI


A KDNP nem adna pénzt abortuszra
 

A KDNP nem adna pénzt abortuszra

Elvonná az erőforrás-minisztérium jövő évi költségvetésében terhesség-megszakításra előirányzott 400 millió forintot két kereszténydemokrata képviselő, akik ezt az összeget például az örökbefogadások ösztönzésére gyermek és ifjúsági üdültetésekre fordítanák.

MTI MTI



Kényszerszünetre küldték a képviselőket a parlamentben
 

Kényszerszünetre küldték a képviselőket a parlamentben

Nem készült el időben a jövő évi költségvetést megalapozó törvények záróvitájához szükséges bizottsági ajánlás és a szavazási forgatókönyv, ezért Ujhelyi István levezető elnök háromnegyed órás szünetet rendelt el hétfő este a parlament ülésén.

MTI MTI

24,4 milliárd pluszt várnak az eva átalakításától
 

24,4 milliárd pluszt várnak az eva átalakításától

Az egyszerűsített vállalkozói adó, az eva jövő évi átalakítása - kulcsának megemelése 30-ról 37 százalékra és körének bővítése - 24,4 milliárd forint pluszbevételt jelent a költségvetésnek 2012-ben - derül ki egy számvevőszéki és költségvetési bizottsági módosító indítványból.

MTI MTI